A feleségek
A szultánok Konstantinápoly elfoglalása előtt főként a balkáni államok uralkodóinak és az anatóliai török fejedelmeknek a leányai közül választottak feleségeket. Ezek a házasságok – csakúgy, mint a kortárs Európában – politikai célokat szolgáltak. A rokoni kapcsolatok révén az oszmánok számos szövetségest nyertek, és a házasságok gyakran jogigényt is jelenthettek újabb területek bekebelezéséhez. Máskor a rokoni szálak a békekötéshez segítették hozzá a szultánokat. Hunyadi János 1443–1444. évi téli hadjárata után a nálunk sokáig "szegedi békének" ismert drinápolyi–váradi béke előkészítésében nagy szerepe volt II. Murád szultán (1421–1444 és 1446–1451) feleségének, Carica Marának, aki történetesen az egyik szerződő félnek, Brankovics György szerb despotának volt a lánya.
Konstantinápoly elfoglalása után a padisahok főként háremeikből választottak feleségeket, akikkel házasságkötés nélkül éltek együtt. Erre az iszlám jog is lehetőséget biztosított: a rabszolgák gazdáik tulajdonának számítottak, uruk korlátlan hatalmat gyakorolt felettük – bármikor eladhatta vagy eladományozhatta őket, s házasság nélkül is létesíthetett velük szexuális kapcsolatot. Amennyiben az ágyas fiút szült urának, visszanyerhette szabadságát. Szülejmán ágyasa, Hurrem is ezt használta ki. Hurremnek még azt is sikerült elérnie, hogy Szulejmán – felrúgva az addigi jogszokást – ünnepélyes házassági szertartás keretében nőül vegye.
Az első asszony
A szultán feleségeit kadin efendinek hívták. Közülük a legrangosabb az első asszony, a baskadin volt. Lakosztálya díszesebb, szolgálóinak száma pedig nagyobb volt, mint a többi feleségé. Megvolt még az a kiváltsága is, hogy a péntek éjszakákat a szultán vele töltötte. A péntek a muszlimok kitüntetett napja volt, ekkor nemcsak a szultánnak, de minden török férfinek a törvényes feleségével kellett hálnia.
A korai korszakban a szultán feleségei igen szabadok voltak. Az örökösödési rend megváltozásával – mikor a szultáni hercegeket az új padisah trónra léptekor, a korábbi gyakorlattal ellentétben életben hagyták – azonban gyermekeikkel együtt őket is palotafogságra ítélték. Ettől csak akkor menekültek meg, ha fiuk trónra lépett. Ekkor mint válide szultánok, azaz anyaszultánnők, a hárem legrangosabb személyévé léptek elő.
A feleségek között – kivált I. Szülejmán idejétől – egyre gyakoribb lett a rivalizálás. A legismertebb Hurrem és Mahidevrán küzdelme. Még ennél is élesebb volt azonban IV. Mehmed (1648–1687) első asszonyának, Gülnúsnak és Gülbejaz nevű ágyasának harca. Gülnús nem tudta túltenni magát azon, hogy a szultán egy ágyas szerelméért egyre gyakrabban mellőzte. Egy alkalommal, amikor Gülbejaz egy szikla tetejéről gyönyörködött a tenger szépségében, az első feleség csöndben mögéje lopódzott, majd a mélybe lökte gyűlölt riválisát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
