A rabnők
A rabnők vásárlás vagy ajándékozás útján kerültek a szerájba. Azok, akik szépségükkel vagy szellemi képességeikkel kitűntek, gondos nevelésben és oktatásban részesültek. Ahogyan a kiválasztott fiúkat a palotaiskolában képezték, úgy nevelték a tehetséges lányokat is a háremben. Először a török és az arab nyelvvel, az iszlám vallással és etikettel ismerkedtek meg, s megtanultak írni és olvasni. A zene iránt fogékony rabnőket megtanították török és arab hangszereken játszani, énekelni és táncolni. Mindezeken kívül varrtak, hímeztek és kötöttek is. Kezük nyomát ma is számos ruhán és használati tárgyon láthatjuk a Topkapi Szeráj múzeumában.
A rabnőket a háremagák felügyelete alatt a fekete eunuchok őrizték, gondosan elrejtve az illetéktelen férfiszemek elől. A háremagák elöljárója a dárüsz-szaáde agaszi, a "boldogság házának agája" volt, aki 1594 után rendszerint a fekete agák közül került ki, s akit a köznyelv csak kizlar agaszinak, azaz a "lányok agájának" nevezett.
A szigorú elzártságra jellemző, hogy még az orvosok sem láthatták a lefátyolozott lányokat. Amikor Szülejmán leánya, Mihrimáh megbetegedett, egy fogoly spanyol orvost hívattak hozzá. A doktornak azonban nem kis fáradságába került, amíg Rüsztem pasát meggyőzte, hogy a diagnózis érdekében meg kell vizsgálnia a beteg pulzusát. Bár a fátyol alól kidugott csuklón kívül az orvos nem láthatott egyebet, amikor az Mihrimáh másik kezét is meg akarta fogni, Rüsztem pasa nyomban közbelépett, és eltávolította Mihrimáh szobájából. A velencei követ tolmácsa pedig életével fizetett azért, mert házából távcsőn át gyönyörködött a gyaur szemek elől elrejtett lányok szépségében.
Időnként az is megesett, hogy épp a háremagák folytattak titkos viszonyt az őrizetükre bízott leányokkal, jóllehet – amint azt Mikes Kelemen megjegyezte – "ezek teljességgel meg vannak herélve". Amikor a beteges II. Szülejmán (1867–1691) idejének nagy részét az edirnei szerájban töltötte, a háremagáknak bőven nyílt alkalmuk hárembeli kalandokra. Ahmed trónörökös ágyasaitól szerzett tudomást erről, s amikor trónra jutott, megtiltotta az agáknak, hogy sötétedés után a hárembe lépjenek.
Az ágyasok
Azoknak a rabnőknek a száma, akik a szultáni hercegeknek vagy magának a padisahnak a személyes szolgálatában állottak, csak néhány tucatra tehető. A nyugati írók színes leírásokban számolnak be arról, hogyan választottak a szultánok maguknak ágyasokat. Ottaniano Bon – a Velencei Köztársaság követeként – 1606 és 1609 között tartózkodott Isztambulban. Ô hagyta ránk az egyik legkorábbi leírást a szerájról és a hárem életéről, s a későbbi szerzők jobbára őt ismételgették. Több történetét és leírását átvette II. Károly angol király követe, Sir Paul Ricaut is, s az ő munkájának egy francia változatából merített a mi Mikes Kelemenünk.
Mikes Törökországi leveleiben így számolt be a leányválasztásról: "Amidőn a császár közülük akar válsztani, [a lányokat] sorba állítják, amelyik megtetszik, annak veti a keszkenőjét, és azt pompával viszik a császárhoz". Bár a keszkenőtörténet azóta a filmekbe is bekerült, ez is – amiként a hárem életéről szóló sikamlós történetek zöme – a mesék világába tartozik.
Lady Montagu, aki isztambuli követnek kinevezett férjével 1717–1718-ban a birodalom fővárosában élt, s a több előkelő török asszonnyal is ismeretséget kötött, valamelyes bepillantást nyert a háremek titokzatos világába. II. Musztafa (1695–1703) feleségére Hafiszére hivatkozva határozottan tagadja a keszkenőtörténetet. Hafisze elmondása szerint az uralkodó a háremagák elöljárójával, a kizlar agával hívatta a kiválasztott leányt, akit társai megfürdettek, testét illatos kölnivízzel permetezték be, majd az alkalomhoz illő, könnyű ruhát adtak rá.
A kiválasztott ágyas részére a háremben külön kis szobát jelöltek ki, s szolgálatára rabnőket adtak. Ha a padisah ráunt ágyasára, megfelelő rangú személyhez nőül adhatta. Ilyenkor a szultán gondoskodott a hozományról, s a kiházasított gyakorta házat is kapott. Ha azonban valamely ágyasa fiúgyermekkel ajándékozta meg az uralkodót, az a kadin efendik, azaz a szultánfeleségek közé emelkedett, s gyermekei és a törvényes feleség gyermekei között jogi szempontból nem volt semmiféle különbség.
|