Az iszlám világban az uralkodók feleségeinek sajátos helyzete volt: az európai királynékhoz képest szigorú elzártságban éltek. De a hárem szédítő karrierek színhelye is lehetett: a rabnőből szultáni ágyas, a szultánt is hatalmában tartó feleség vagy ténylegesen kormányzó anyaszultánnő is válhatott.
Az Oszmán Birodalomban hiába keressük az európai keresztény országok királynőihez és királynéihoz hasonló uralkodónőket. A szultánok mellett trónon ülő, idegen országok követeivel tárgyaló szultánfeleség elképzelhetetlen volt abban a birodalomban, ahol a társadalmi berendezkedés olyannyira különbözött az európaitól, s ahol a nő jogilag mindig kiskorúnak számított. Tovább korlátozta a női jogokat a nem keresztény társadalmak arisztokrata köreiben mindenütt virágzó poligámia és rabszolgaság, amely az egész Közel-Keleten szigorú elzártságra kárhoztatta e társadalmi réteg feleségeit és ágyasait. Ezt az elzártságot fejezi ki a hárem szó is, amely az iszlám világban a háznak az idegen férfiak elől elzárt női lakrészét jelenti, s amely a "tiltott" jelentésű arab haram szóból alakult ki.
Bár a szultánok feleségei jogállásuk és társadalmi helyzetük alapján aligha hasonlíthatók a királynékhoz, a birodalom életében játszott szerepüket tekintve már jóval több hasonlóság fedezhető fel közöttük. Sőt, bármennyire paradoxonnak tűnik, a padisahok feleségei esetenként sokkal nagyobb hatalomra tehettek szert, mint az európai országok koronás asszonyai. E látszólag mozdulatlan társadalom esetenként szédítő karriereknek szolgálhatott színteréül: rabnőkből szultáni ágyas; az uralkodót fiúgyermekkel megajándékozó ágyasból a szultánt is hatalmában tartó, milliók sorsa felett döntő feleség; vagy a kiskorú szultánok alatt ténylegesen kormányzó anyaszultánnő válhatott.
|